Újkori futókarrierem beindítása nem ment zökkenőmentesen. Hónapokig tartó neki-nekiindulások, néha egy kicsúszott jobb futás majd hetekig tartó semmittevés követte.

Fél év után már tarthatatlan volt ez az állapot, kezdenem kellett magammal valamit. Közelebb voltam a 120-hoz, mint a 100-hoz, egészségileg ez sem a legjobb dolog. Elkezdtem rendszeresen edzeni, majd ha már úgyis futok akkor versenyre járni. Első utcai verseny egy céges K&H maratonváltó volt, 6 fős csapatban fejenként alig több, mint 5 km. Utólag borzongok, hogy elfáradtam, pedig nem futottam gyorsan...

Pár hónappal később Flóra maratonstaféta, négyfős csapatban, 10,5 km + az eltévedésem a Felvonulási tértől a Margitszigetig 9 km. Jól esett, jobban ment (sokkal) és élveztem.

Innen nem volt megállás. Elkezdtem normálisan edzeni. Pár hónap múlva bekattant, hogy el kellene indulni valami tisztességes kihíváson. Erre nagyon jó alkalomnak kínálkozott a Szeged-Makó viszonylatban megrendezett "A híd túl messze van" 60 km-es távja. Testvérkém padavanjaként, az első 20 km-t együtt futva végül 7:29 alatt lenyomtam és nem hogy rosszul esett volna, hanem élveztem. Ezek után kezdtem érdeklődni az ultrafutás irányába és neveztem be az Optivita Ultrafutó Kupasorozat első állomására, rögtön a 12 órás versenyszámba.

Sok mindent megtapasztalva, végül 84 km-t futva eljutottam oda, hogy céljaim lettek a sportban, bár mivel a munka és család után csak harmadsorban jöhet a futás nem tervezgetek "űberbrutál" távokat. Egyelőre a 100 km/12 óra a terv, a továbblépés majd aztán.

Itt tartok most, 14 hónappal azután, hogy elegem lett a tespedésből.